Gyereklelkem van, ezért -egyéb ténykedéseim mellett- meghallgattam volna a Segítség, hal lettem című rajzfilmet. Tovább»
Gyereklelkem van, ezért -egyéb ténykedéseim mellett- meghallgattam volna a Segítség, hal lettem című rajzfilmet. Tovább»
Szegény kereskedelmi tévék, ahol a túlfizetett és túlértékelt képernyőbetyárok és azok megbízói, kik indokolatlanul magas fizetések mellett mégsem képesek a reklám és egyéb bevételekből a műsorra is költeni. Tovább»
Decemberben is megtartottuk a BATI-MATI előadást. Tovább»
Nem értem, hogy miért, de az a kényszerképzet alakult ki, hogy a Micimackó az téli mese. Tovább»
Nem, nem most halt meg. Halott az már évek óta, hiába is rugdossuk. Tovább»
Ez nem egy gasztro-blog, de gyengéim a sajtok. Bemutatom, kikért rajongok. Tovább»
Félreértés ne essék, nem kívánok propagandát csinálni egy cég egyetlen programjának sem, de mivel ez most akciósan ingyenes, azért megemlítem. Tovább»
A színházi évad egyik kellemes időszaka a Mikulás eljövetelének eseménye.
Novemberben is volt BATI-MATI. A Terülj, terülj, asztalkám... című mesét láthatták az érdeklődők. Tovább»