Idén, januárban lesz öt éve annak, hogy elveszítettük barátunkat, kollégánkat, mókatársunkat és egy kicsit mesterünket. Szűcs István (csicsa), Rád emlékezem most.

A terasz.hu így adott hírt e szomorú eseményről 2006-ban:

Szűcs István színművész

Életének 64. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Szűcs István színművész, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja.

Szűcs István 1960 óta játszott a győri színházban. Gazdag művészi pályafutása alatt számos nagyszerű alakítást nyújtott. Csaknem fél évszázados művészi munkássága alatt 250 szerepet, 80 főszerepet játszott el. Nevéhez olyan nagyszerű alakítások fűződnek, mint a Cyrano Christianja, a Pillantás a hídról Rodolfója, a Liliomfi címszerepe, A néma levente Agárdi Pétere, A kassai polgárok Leonardusa, a Hegedűs a háztetőn csendbiztosa, illetve utolsó szerepe a Macska a forró bádogtetőn Tooker tiszteletese.

Szűcs Istvánt szinte a színpadon érte a halál; a Tennessee Williams-darab előadására készültek, amikor rosszul lett, de nem akart orvost hívatni, mondván el tudja játszani szerepét. A kollégák nem engedték, és mentőt hívtak, amely azonnal a győri kórházba szállította, ahol az éjszaka folyamán elhunyt.

Szűcs István küldetésként élte meg hivatását, ezt bizonyítja az is, hogy rendhagyó irodalomóráival, önálló estjeivel, összetéveszthetetlen orgánumán, iskolákban, klubokban, nyugdíjas otthonokban terjesztette a magyar és egyetemes kultúrát.

2006-01-25

Mit is tehetnék hozzá? Meséljek arról, amit nem írt meg a sajtó? Amiről csak büfészinten beszélhetünk? Nem. Szűcs István kiváló színész volt, remek kolléga. Szerettem, tiszteltem. Rengeteg darabban játszottunk együtt, aztán a Csörgősipka Színházba is én hívtam. S Ő jött. Örömmel, mókával. Nagyon, nagyon sajnálom, hogy már nincs itt a mi világunkban.

A Csörgősipka Színházban csupán három produkcióban dolgoztunk együtt: Óz, a nagy varázsló, Az érckakas legendája, Ludas Matyi.

Amikor a Csörgősipka a 10. szülinapját ünnepelte Ő is mondott egy beszédet. Hangfelvételben maradt csak fenn, ebből idézek pontatlanul: "Itt éreztem újra, hogy milyen ez a szakma, hogy milyen jó színésznek lenni, mert a Csörgősipka Színházban folyó munka felidézte a régi színházak hangulatát."

Én is tanultam Tőle: alázatot a szakma a produkció és közönség iránt. Ez az, ami  manapság a legjobban hiányzik a színházból.

Hát...ennyi...