Mióta létezik honlapja a Csörgősipka Színház-nak (ez kb 15 éve) azóta a Freeweben van, ami jelenleg a Generál Média Kft. tulajdona. Sőt, színházunkhoz kapcsolódva még két oldalunk is itt talált otthonra. Így a bohócos oldalunk és a több mint 50 fiatalt közvetlenül érintő Kaméleon Színjátszó Egyesület honának lapja.
Történt, hogy a hódmezővásárhelyi cég - mely egyébiránt a blogger.hu-nak is tulajdonosa- üzleti alapokra helyezte működésének fő hagsúlyát. Ami természetes, hiszen szóból nem, de pénzből élünk. Tehát: fizetőssé tette az oldalak tárhelyének használatát. Ezt megértettem, elfogadtam. Örültem is a reklámcsík megszűnésének.
Fizetni szeretnék! Mindhárom oldalunkért!
De mindez, csak pusztába kiáltott szó, mert többszöri keresésemre sem reagáltak. Az igaz, hogy jöttek afféle standard-levelek, de nekem kérdésem, kérésem lett volna, hiszen én vagyok az ügyfél, aki fizet.
Nagy nehezen a telefonszámukat is sikerült kinyomozni, mert bár nem titkos, mégsem oly egyszerűen elérhető. Hívom Őket. Egy fiatal hölgy veszi fel, tisztázzuk, hogy a szám rendben van. Ám közli, hogy ő csak helyettesít, mert a recepciós nincs itt, de adjam meg adataimat, a megkeresés okát, s visszahívnak. Ennek három hete. Azóta várom, hogy a recepciós visszaérjen, s megkeressenek.
Ezek után mennyire gondolható, hogy a Generál Média Kft. egy megbízható, profi cég? Részemről egy mákszemnyit se!
Talán egyszer majd sikerül még valami közös dolog, de igyekezni fogok valahol nagyon másutt domain neveket vásárolni - lehetőleg olyan cégnél, aminek NINCS köze a Generál Média Kft-hez, s lapjainkat inkább azokon elhelyezni. Ahol talán az ügyfelet ügyfélként kezelik. Úgy tűnik, Holman Endre ügyvezető igazgató úrnak még sok dolga lesz, hogy cégét a felsőbb, a professzionálisabb régiókba emelje.
Sokat gondolkodtam, hogy mindezt egyáltalán leírjam -e, de úgy gondolom, talán hasznos, ha az olvasók képet kapnak e hódmezővásárhelyi cégről. Igazán sajnálatos, mert lapjainkat többnyire könnyedén elérték, bár néha-néha vírust jelzett a FF, ez bizonyára egyszerű szerverhiba lehetett, ami egy ingyenes megoldástól még elnézhető.
Ám ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára - talán egyszer még szóba állanak velem, az ügyféllel, aki szeretne fizeni, de valahogy erre mégsem adnak lehetőséget.

Hozzászólás
Az oldalon csak belépett felhasználók írhatnak hozzászólásokat.
Kérjük jelentkezz be, vagy ha még nem vagy tag, akkor regisztrálj!