Anélkül, hogy a bulvármédia mocska akár csak a cipősarkamhoz is hozzáérne, lenne némi megjegyezni valóm a mostanság „felkapott” Lópici Gáspár, alias Szilágyi István történethez.Pityi bácsi -szólíthatom így, hiszen személyesen is jól ismerem- egy csupaszív, naiv művészember, egy öreg és beteg karakterszínész. Nem több és nem kevesebb. Vele együtt sok nehéz sorsú, kisnyugdíjas művész él itt az országban, aki nem törleszkedett, nem nyalta az aktuális hatalom hátsóját, így azzal a rabszolgaalamizsnával kell beérnie, amit havonta kap.

Pityi bácsi egyéni tragédiája, hogy a fia olyan, amilyen. Egyéni, vagy inkább helyzet-ügyi az az állapot, az a körülmény, ahol és ahogyan él. Lehetne másképp is? Lehetne jobb is? Persze! De -ahogy mondani szokás- ezt dobta a gép.

Nem azon kell csámcsogni, ami van, hanem azt kellene megvitatni, hogy Pityi bácsi és hasonló helyzetben lévő társai miképpen javíthatnának életkörülményeiken. Milyen segítség lenne a legmegfelelőbb? Adott esetben nyilván nem az, ha pénzt kapna, mert az a fia zsebébe vándorolna. Tevőleges segítség lenne tán a legmegfelelőbb, amit efféle esetben szégyenérzet nélkül el is lehet fogadni.

Ám mindehhez persze segítő, értelmes, párbeszédre hajlandó közösségre lenne szükség, aminek megvalósulása éppolyan vágyálom, mint egy saját sorsáért aggódó és azért tenni kész magyar társadalom, aki nem tűri tovább a megalázottságot, azt a helyzetet, hogy birkaként kezeljék. Sajnos néhány vonat már elment. Pityi bácsinak is, és a magyar társadalomnak is. Egyre több és több efféle sorssal fogunk találkozni, s ha hagyjuk, akkor egyik reggel mi is Lópici Gáspárként ébredünk és saját -nem épp vidám- sorsunkkal szembesülünk a tükörben. Ugyanis senki ne bízzon abban, hogy az alsó osztályok teljes ellehetetlenítése és a mostani középosztály módszeres bedarálása után majd az akkor regnáló hatalom nem fogja a maradékot is a szakadék széle felé irányítani, hogy mérhetetlen pénzéhségét mihamarabb kielégítse. Aki most „nagyokosan” hozzá, vagy inkább csak beszól, pillanatok alatt ott találhatja magát a peremvidéken. Állásvesztés, egy fincsi kis navos irányítású számlaleszippantás, értékek lefoglalása. Ha már ötven felé vagy felette battyog, vehet egy kenderkötelet. Ha még alatta van, irány a nagyvilág. Esetleg...


Szóval ne szépítsük itt a dolgokat. Szimpla, mezei magyar állampolgárként egy lukas garast se érünk. A hangzatos szólamokkal pedig kitörölhető a hátsó nyílás. Pityi bácsi ledolgozott egy életet, melyet feláldozott a karrier érdekében. Aki nem művész, ezt nem értheti, nem érezheti, mert nincs hozzá érzékszerve. Speciális segítség kell, melyet nem elfogadnia, kapnia kell.