Itt a magyar nyelvű blogok óceánjában egyre kevesebb a kifejezetten értéket képviselő írásmű, talán egymillióból egy, ha akad. Nos, az alábbi szösszenet sem erősíti az értékoldalt, de leírom, hátha valakit érdekel.

Sosem voltam egy vonatbarát, de tisztelem a régi, nagy, gőzzel hajtott mozdonyokat. A gőzgépek amúgy is kissé félelmetesek, számomra a tomboló és megzabolázhatatlan nyers erőt juttatják az eszembe. Persze tudom én, hogy ez butaság, hiszen a gőz erejét már az ókor óta használja az emberiség.

Két híres mozdony fémburkolata alatt is gőzszív dobogott, melyek közül -úgy tudom- már csak az egyik látható a brit vasúttörténeti múzeumban. Az 1930-as években folyt e két vasparipa sebességrekord versenye. Az egyikük a német gyártmányú DRG osztályból származó 05002 számú mozdony. A 250 tonnás kicsike már az első teszteken könnyedén elérte a 120 majd 195 kilométer per órás sebességet, melyet végig tartani is tudott. A német vezetés hipihupizott örömében, úgy csillogtak a szvasztikák, hogy csak na. Aztán egy szép májusi napon a Hamburg és Berlin közötti sík szakaszon Oskar Langhans főmozdonyvezetővel és Ernst Höhne fűtővel a fedélzetén felállította az addigi rekordot, melyet a mérőműszerek segítségével végül 200,4 km/óra csúcssebességben rögzítettek. A fűtők szerint sokkal gyorsabban mentek, csak a műszer képtelen volt mérni. A teljes vonalhossz alatt egyébként 175,6 km/óra átlagot futottak.

Túl sokáig nem örülhettek a sikernek, mert az angolok is bizonyítani akarták, vannak ők is olyan t*ös legények, mint a németek. Szinte azonos időben a német mozdonnyal, már ők is építgették a saját vasvadkacsájukat. Bevetették az addigi technológia minden trükkjét, a speciális acélgyártástól a légellenállást is figyelembe vevő formatervezésig. A Sir Herbert Nigel Gresley által tervezett Mallard nagyon szép mozdonyra sikeredett, méltán tükrözte a Brit Birodalom nagyságát. 21 méter hosszú, 165 tonna súlyú kékség 1938 tavaszán gördült ki a műhelyből, s mintegy négy hónaposként igyekezett megdönteni az akkori, gőzmozdony sebességrekordot. 1938. július 3-án Grantham városától délre található kissé lejtős vasúti szakaszon sikerrel átlépte a németek által felállított rekordot, s a műszerek a 202,6 km/óra csúcsot állapítottak meg. Jelenleg is ezt az értéket tartják a gőzmozdonyok csúcssebességének.

Nekem persze sántít ez egy picit. Minden tiszteletem az angoloké, de azért van némi különbség a két kísérlet között. A német mozdony nehezebb volt és teljesen sík vidéken haladt. A felállított csúcssebesség után nem volt szükség teljes felújításra, hiszen ezután még évtizedekig szolgált. A Mallard lejtőn lefelé száguldott, s a teszt után már nem volt képes haladni, egy másik mozdony vontatta.

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de nekem valahogyan a német rekord sokkal meggyőzőbb. Nem feledhető az a tény sem, hogy a gépi, motorikus közlekedés történetében a német mérnökök és gyárak igen előkelő helyet foglalnak el. Ezért is volt/van német autóm ;)

Mallard