Seasick

Végy egy légszűrő tartó doboz egy ócska Fordból, dugj át rajta egy fanyelet, erősíts rá négy húrt, egy apró erősítőt és már készen is van a hangszered. Már csak egy jó karakternév kell, egy érdekes háttérsztori, imázs és nem elhanyagolhatóan legalább három vagonnyi tehetség, párosítva több évtizedes tapasztalattal. Steve Seasick -ragaszkodjunk e névhez- végigzenélte fiatalkorát, de a nagy áttörés sokáig váratott magára. 2006-ban történt egy szilveszteri műsorban, hogy előbb megdöbbentette majd pedig elkápráztatta közönségét. Szerencsére a történet itt nem ért véget -hja, ez nem Magyarország- beindult a szekér, s mára már igazi kult-sztárrá vált. Ahhoz persze már öreg, hogy a mai gombcsavargató, pöcköket nyomogató, magukat zenésznek hazudó hülyegyerekek manírjait átvegye. Szerencsére! Mert így szívünkben megmarad a Keruac által megörökített világ huncutul kikacsintó hobójának, aki magasról tojik a konvenciókra és a mások által felállított merev szabályrendszerekre.


Aztán persze mindig előbújnak a fanyalgók, a kisköcsög megmondóemberek, akik életükben egy hangot se zenéltek, nem hogy színpadra jutottak volna, akik aztán -úgymond- lerántják a leplet és „aznemisúgyvót” meg „eznemisigazi” gondolkodásmóddal igyekeznek mocskolódni. Ám üzenem nekik: a Seasick féle igazi művészek le se tojják az efféléket, mert tehetségük, zenéjük, művészetük átég az efféle piszkálódásokon.


Szerintem Seasick egy olyan életformát mutat, mely sokak számára irigyelt, vagy csak megmosolyogtató. Nincs benne semmi kényszer, semmi szabály. Élni és élni hagyni. S lehetőleg vidáman szemlélni a kissé keserűbb dolgokat is. Ez a filozófia így önmagában nagyon szép, főleg ha a helyszínünk nem Magyarország, ahol lassan már a legegyszerűbb ügyekben sem értünk egyet és képesek vagyunk ezért egymás torkának ugrani, ahelyett, hogy a fontosabb, s igazán égető problémák közös -hangsúlyozom- közös megoldásán tanakodnánk.


Így aztán marad a remek blues és a belefeledkezés, hogy „mi lenne, ha...”.  Ehhez a fajta zenéhez -azt hiszem- egy kicsit érettebbé kell válni, mert nem pusztán hallgatnunk, hanem éreznünk kell. Az üzenetét pedig ki-ki fordítsa le magának, ha még képes rá.