Jultomten, Babbo Natale, Gyed Moroz, Nikolaus, Zinniklos, Sengtan Laozsen, Sinterklaas, Hoteiosho, Père Noël, Joulupukki, Father Christmas, Santa Claus. Ahány ház, annyiféle elnevezés, mely mégis egy: Mikulás.

Ugyan ki is ez a misztikus lény, aki ennyi nép kultúrájában előfordul? Pontosan nem behatárolható, hiszen a különféle népi legendákban más-más alakban ugyancsak megjelenik. Általában nagy szakállú öregapónak ábrázolják, aki kísérőivel vagy azok nélkül járja a házakat, hogy ajándékot vagy épp szidalmat adjon át a gyermekeknek.


A keresztény történelem szerint ő volt Mürai Szent Miklós, aki körülbelül 270-ben született Patara városában. Életének hiteles mozzanatai nem maradtak fenn, csupán néhány szívet melengető legenda, melyekben saját vagyonából támogatja a szegényeket, elesetteket, gyermekeket. Miklós gazdag családba született, felmenői is az egyház szolgálatában álltak, így nem is csoda, hogy ő is a püspöki rangig jutott. 346. december 6-án bekövetkezett halála után sokan tekintették védőszentjüknek, s a vele kapcsolatba hozható történetek gyorsan elterjedtek.

 

A népies hagyományok között is megtalálható, s az idők folyamán lassan megszületett az a piros kabátos, nagy, fehér szakállas, kövérkés és mindig vidám mesefigura, ki hol a Lappföldön, hol a mennyországban, az északi sarkon vagy a titokzatos Mikulás birodalomban lakik, ahonnan egész évben a gyerekeket figyeli. Manók, törpék, tündérek, krampuszok segítik időnként, néha zöld, néha kék, néha mesebeli avagy történelmi alak, néha Coca-Colát szürcsölget, máskor tejet. Egyik helyen tavasszal érkezik, másik helyen az év utolsó napján, de van, ahol karácsony éjjelén lepi meg a reá várakozókat. Mi itt Európa közepén december 6-án ünnepeljük, s furcsa mód, épp ő ad ajándékot.


Hiszem, tudom, hogy legendája, varázslata még most, a mindent giccses gagyivá züllesztő 21. században is él. A gyerekek épp olyan izgalommal várják eljövetelét, mint kétszáz éve. Tiszta és ártatlan tekintetük a Mikulás pillantását kutatja, s tudják, hogy ez a misztikus lény átlát rajtuk és aprócska bűneik mellett is mindig megbocsát. Amíg ezt a hitet megőrizzük -legyünk bármely vallás hívei, vagy épp azon kívül-, addig van még remény arra, hogy: egyszer majd... és nem csak: egyszer volt.