James Huber Amerika egyik szkeptikusa. Írásai afféle paródiák, melyekben az ostobaságra, a vakhitre és a csordaszellemű magatartásra fókuszál. Többet nem merek hozzáfűzni, mert azzal komolyan befolyásolnám az olvasót. http://jhuger.com/kissing-hanks-ass

 

Épphogy befejeztem a reggelit, amikor csöngettek. Ajtót nyitottam, s odakint egy mosolygós, jól öltözött pár állt. A férfi szólalt meg elsőként.

John: Helló, én John vagyok, ő pedig itt Mary.

Mary: Helló! Szeretnénk meghívni önt arra, hogy csókolja meg Hank fenekét!

Én: Bocsánat... De miről van szó? Egyáltalán, ki az a Hank, és miért kéne nekem megcsókolnom a fenekét?

John: Ha megcsókolja Hank fenekét, akkor kap tőle egymillió dollárt. De ha nem teszi, akkor halálra veri önt.

Én: Mi? Miféle zsarolás ez?

John: Hank egy emberbarát milliárdos, ő a város építtetője. Minden az övé, így bármit megtehet, amit csak akar. Ő egymillió dollárt akar adni önnek, de addig nem teheti, amíg maga meg nem csókolja a fenekét.

Én: Ennek semmi értelme. Miért…

Mary: Miért utasítja vissza Hank ajándékát? Nem akar egymillió dollárt kapni? Nem éri meg magának az, hogy ehhez cserébe csupán meg kell csókolnia Hank fenekét?

Én: Hát... esetleg... amennyiben ez nem törvényellenes, csakhogy…

John: Akkor jöjjön velünk bátran és csókolja meg Hank fenekét!

Én: Maguk gyakran csókolgatják Hank fenekét?

Mary: Ó, hogyne, állandóan.

Én: És odaadta érte az egymillió dollárt?

John: Nem. Azt a pénzt csak akkor kapjuk meg, amikor elhagyjuk a várost.

Én: Értem. Akkor miért nem költöznek el most, azonnal?

Mary: Addig senki sem hagyhatja el ezt a várost, amíg Hank azt nem mondja, máskülönben nem jár a pénz, és Hank halálra veri az embert.

Én: Ismernek valakit, aki megcsókolta Hank fenekét, elköltözött a városból, és megkapta az egymillió dollárt?

John: Az anyám évekig csókolgatta Hank fenekét. Tavaly elköltözött a városból, és én biztos vagyok benne, hogy megkapta azt a pénzt.

Én: Beszélt az anyjával azóta?

John: Természetesen nem. Hank ezt nem engedi.

Én: De miért gondolják, hogy Hank tényleg odaadja azt a pénzt, ha senki olyannal nem beszéltek eddig, aki megkapta az egymillió dollárt?

Mary: Hát, az emberek azért hébe-hóba kapnak tőle valamit, mielőtt elhagyják a várost. Lehet, hogy fizetésemelést, vagy nyernek a lottón, esetleg találnak 20 dollárt az utcán...

Én: Mi köze ehhez Hanknek?

John: Hanknak vannak bizonyos „kapcsolatai”.

Én: Sajnálom, de ez inkább valami fura szerencsejátéknak tűnik.

John: Csakhogy itt egymillió dollárról van szó! Ezt csak nem hagyná ki?! És ne feledje, ha nem csókolja meg Hank fenekét, akkor magát agyonveri!

Én: Esetleg ha találkozhatnék Hankkel, és személyesen vele beszélhetném meg a részleteket…

Mary: Azt nem! Senki sem láthatja Hanket és senki sem beszélhet vele.

Én: Ó! De akkor hogyan csókolják meg a fenekét?

John: Néha csak úgy csókot dobunk, és Hank fenekére gondolunk. Máskor pedig Karl fenekét csókoljuk meg, aki ezt továbbítja a nevünkben.

Én: Na, álljunk csak meg egy pillanatra. Ki az a Karl?

Mary: Az egyik barátunk. Ő tanított meg minket mindenre arról, hogy miképpen csókolgassuk Hank fenekét. Nem kellett mást tennünk, csak néhányszor meghívnunk vacsorázni.

Én: És maguk simán elhitték, amikor Karl azt mondta, hogy létezik ez a bizonyos Hank, aki azt kívánja, hogy a fenekét csókolgassák, és hogy ezért megjutalmazza önöket?

John: Szó sincs róla! Még évekkel ezelőtt Karl kapott egy levelet Hanktől, amiben Hank mindent elmagyarázott. Tessék! Itt a levél másolata, nézze csak meg:

Én: Hiszen ezt Karl levélpapírjára írták!

Mary: Hanknél nem volt papír.

Én: Gyanítom, ha utánanéznénk, kiderülne, hogy ez Karl kézírása.

John: Természetesen, hiszen Hank úgy diktálta a levelet.

Én: Mintha azt mondták volna az előbb, hogy senki sem láthatja Hanket.

Mary: Manapság már csakugyan nem, de évekkel ezelőtt Hank még beszélt néhány emberrel.

Én: Mintha azt is mondták volna, hogy Hank emberbarát. Kérdem én. Miféle emberbarát az olyan, aki halálra ver valakit, csak mert különbözik tőle?

Mary: Hank így kívánja, és bármi, amit mond, az helyes.

Én: Ezt meg honnan veszi?

Mary: A lista 7. pontja kimondja: „Minden, amit Hank mond, helyes”. Ez nekem elég is.

Én: Szerintem Karl barátjuk ezt az egészet csak úgy kitalálta.

John: Az lehetetlen! Az 5. pont szerint „Hank személyesen diktálta ezt a levelet”. Ráadásul a 2. pont kimondja, hogy „Alkoholt csak mértékkel igyál”, a 4. hogy „Étkezz rendesen”, a 8. pedig hogy „Mosd meg a kezed, mielőtt kimész a fürdőszobából”. Köztudomású, hogy ezek a tanácsok így helyesek, tehát a többinek is igaznak kell lennie.

Én: Csakhogy a 9. pont azt mondja, hogy „Ne igyál alkoholt”, ami kissé ellentmond a 2. pontnak, és a 6. szerint „Sajtból van a Hold.”, ami egyáltalán nem igaz.

John: Semmilyen ellentmondás sincs a 9. és a 2. pont között. A 9. csak világosabbá teszi a 2. pontot. Ami pedig a 6. pontot illeti, maga még sosem járt a Holdon. Igaz? Tehát nem tudhatja.

Én: A tudósok a minták alapján megállapították, hogy a Hold kőzetből áll.

Mary: Csakhogy ezek a tudósok nem tudják, hogy az a kőzet a Földről vagy a világűrből származik-e, ezért lehet akár éretlen sajtból is.

Én: Ha nem is tudjuk, hogy honnan származik az a kőzet, még nem jelenti azt, hogy sajtból lenne.

John: Aha! Most beismerte, hogy a tudósok akár tévedhetnek is! De mi tudjuk, hogy Hanknek mindig igaza van!

Én: Tényleg?

Mary: Tényleg. Ezt mondja ki a 7. pont.

Én: Önök szerint tehát Hanknek mindig igaza van, mert a levélben ez áll, amit Hank maga diktált, és tudjuk, hogy Hank diktálta, mivel a listán ez olvasható. Ez egy körkörös logika. Olyan, mintha azt mondanánk, hogy „Hanknek igaza van, mert azt mondja, hogy igaza van”.

John: Végre kezdi már érteni! Olyan nagy öröm számunkra, amikor valaki végre megérti Hank gondolatmenetét.

Én: De én… na, mindegy. És mi van ezzel a virslivel?

Mary: (elpirul)

John: Virslit zsemlével, ízesítés nélkül együnk. Így kívánja Hank. Minden más helytelen.

Én: Mi van akkor, ha nincs egy darab zsemlém sem?

John: Zsemle nélkül nem ehet virslit. A virsli zsemle nélkül helytelen.

Én: Ráadásul ízesítés nélkül? Még mustárt sem tehetek rá?

Mary: (végtelenül megdöbben)

John: (kiabál) Hogy mondhat ilyet?! Bármiféle ízesítés helytelen!

Én: Szóval egy nagy halom savanyú káposztára szeletelt virsli szóba se jöhet?

Mary: (befogja a fülét) Ezt nem akarom hallani! Lalalalalala…

John: Ez undorító! Csak valami elvetemült gonosztevő enne ilyesmit…

Én: Pedig finom! Én, ha csak tehetem, ezt eszem.

Mary: (elájul)

John: (elkapja Maryt) Ha tudtam volna, hogy maga is közéjük tartozik, nem pocsékoltam volna az időmet. Amikor majd Hank agyonveri magát, én is ott leszek, és hahotázva számolgatom a pénzemet. Megcsókolom Hank fenekét a maga nevében is, maga zsemlétlen, szeletelt virslis, savanyú káposzta-zabáló!

E szavakkal John a ház előtt parkoló autójukhoz vonszolta Maryt, befektette a hátsó ülésre és elhajtottak.