Aki szerencsés csillagzat alatt született és megtehette, hogy Angliában gondtalanul utazgasson, bizonyára felfigyelt arra a furcsaságra, hogy a régi, történelmi épületeken mennyi befalazott, úgymond vakablak található. Oka egy 1696-ban hozott adótörvény volt, mely kimondta, hogy a házadó mértékét az ablakok száma és mérete is befolyásolja.

Így aztán a tulajdonosok inkább befalaztatták az ablakok egy részét, hogy kevesebbet kelljen fizetniük, de természetesen a bérlőkkel kifizettették az ablakadót.

A törvény alkotói eredetileg a gazdagok adóterheinek növelésére találták ki ezt a furcsa rendelkezést. Nem számoltak azzal a problémával, hogy a nagyon szegény réteg már képtelen újabb anyagi terheket bevállalni, ezért csak azoknak volt fizetési kötelezettsége, akik a házukon tíznél több ablakot „üzemeltettek”. De persze itt is a szegények kerültek hátrányba, mert a földszinti „szegénylakások” ablakai kerültek befedésre, hogy a felső emeletek drágább otthonai tovább élvezhessék a napfényt és a levegőt.

Az áldatlan állapot ellen végül 1850-ben Dickens a híres író emelte fel a szavát és vitriolba mártott tollával indított harcot eme igazságtalanság megszüntetéséért. Ennek hatására egy év múlva a 156 éves törvényt eltörölték.

De hogy azóta miért nem volt idő és lehetőség a vakablakokból igazi ablakokat kialakítani? Az ugyanolyan rejtély, mint az, hogy Angliában miért folyik külön csapból a hideg és a meleg víz. Csak.

Persze a kedves törvényalkotók csak nem nyugodhattak. Fájt nekik a kiesett potya bevétel. Ezért kitalálták a tégla adót. De az már egy másik történet.