A fotográfia, -ha művészetnek tekintjük, s már miért ne tennénk- igencsak hasonlít a színművészethez. Nagyjából három fő csoportba sorolhatjuk az ezzel foglalkozókat.

Vannak a profik, akiknek tehetsége vitathatatlan, s mivel ez a művészeti ág sem tanulható, egyfajta teremtő adománynak tekinthető.
Vannak a lelkes amatőrök, akik igyekeznek, figyelnek, tanulnak, gyakorolnak, s már-már sikerül eljutniuk a profik szintjére, de az ihlet, a művészi spontaneitás mindig is hiányozni fog belőlük.
S végül vannak a törtető dilettánsok, akik alapvetően nem értenek hozzá, s csupán egy felvett póz az, aminek igyekeznek így vagy úgy megfelelni. Sajnos az utóbbiból van a legtöbb, akik közül sokakat a pénz és kontakt- rendszer magasra emel, így -rövid távon- lehetőségük nyílik bizonyos ráhatásra, de hamar kiderül, hogy „tehetségük" színes buborék. Viszont tökéletes akadályt képeznek a valódi művészet kibontakoztatásában.

A fotóművészet szempontjából létezik egy negyedik, alapvetően kívülálló belső csoport is, amelyikbe magamat is besorolom, ez pedig a felhasználók széles tömege. Ámulattal nézem a tehetséges profik és lelkes amatőrök fotós munkáit, s tisztelem kitartásukat egy olyan világban, ahol lassan már semmilyen értéket nem becsülnek, ahol minden felszínessé, színtelenné és lényegtelenné devalválódik, s csodálattal vegyes érdeklődéssel követem a fotóművészettel komolyabb szinten foglalkozó oldalakat.

Így volt ez öt évvel ezelőtt is, amikor az egyik cikkben arról panaszkodott egy profi fotós, hogy a digitális fotózás megöli a művészetet, mert ezekkel a szuperextra kamerákkal készült fotókból teljesen hiányzik az élet. Bezzeg régen! A képeknek hangulata volt, textúrája, titokzatos fényei, s ezek a fotók igazi, életszagú történeteket tudtak elmesélni. Tudom én is, hiszen a Fortepan vagy a Mai Manó oldalain még láthatók efféle alkotások.

Aztán a fotós hozzátette, hogy szerencsére nincs minden veszve, mert némi utómunkával élővé tehetők ezek a hideg-rideg, minden sarkukban éles és színhelyes fotográfiák. Megemlített egy 2011-ben alapított Amerikai céget, mely igyekszik újra hitet adni a fotózás szerelmeseinek, akik egy fotón nem csupán a pillanatot kívánják dokumentarista módon rögzíteni, hanem szeretnének elmesélni egy történetet, felidézni egy érzést egy hangulatot, igyekezve képbe foglalni az adott pillanat érzelmi lenyomatát.

Mielőtt elárulnám, hogy tulajdonképpen miről is van szó, meg kell említenem, hogy az 1995-ben alapított Nik Software már igen korán különleges fotóeffekteket gyártott kisebb-nagyobb grafikai cégeknek, s a korábban felvázolt igény alapján megalkotta a Snapseed nevű mobilos alkalmazását. Ezt később minden platformra elérhetővé tette, ezzel utat mutatva a későbbi fejlesztőknek. 2010-ben, ezen a gondolati folyosón haladva hozta létre Kevin Systrom és Mike Krieger az Instagram nevű -végül közösségi platformmá bővült- fotó alkalmazást, hogy az azon belüli szűrőkkel felidézzék és életben tartsák a polaroid-típusú fényképezést. Vagyis nem a képek technikai minőségére, hanem a művészi, érzelmi hatásra helyezték a hangsúlyt. Ez szerintem is renden lévő gondolat, s nem túlzok, ha kijelentem, hogy ez a legtöbb felhasználó számára több, mint elég.

Viszont a Snapseed és az Instagram után egy többlet igény kielégítése végett született a Visual Supply Company cég és annak termékei. A Joel Flory és Greg Lutze neve által fémjelzett vállalkozás ma is bedolgozóként tevékenykedik az Adobenak, de igyekszik különálló, közösségteremtő kihívásoknak is megfelelni. Szó sincs arról, hogy az Instagram helyére pályázna, majd bolond lenne. Inkább a profi és az amatőr fotózás egy magasabb minőségi osztályát kívánja megteremteni. Az Adobe számára különleges fotós filtereket gyárt, melyeket speciális csomagokban vásárolhatnak meg az érdeklődők. Hihetetlenül széles a paletta, ha szeretném az összeset felsorolni, akkor egy-két hónapig biztos itt ülhetnék és pötyöghetném a sok vizuális effekt és azok beállításairól szóló regényemet.

Ám a cég -a magukban művészi erőt érző- amatőröknek is tartogatott valamit. 2011-ben az iOS telefonokra megalkották a VSCO Cam nevű appot, melyben a fotós alkalmazáson kívül néhány különleges filter is lapult. A megjelenés hónapjában több mint egy millióan töltötték le telefonjukra, s ha hinni lehet a számoknak, akkor ma is legalább kilenc millió mobilon csücsül a program. A képlet már akkor is faék egyszerű volt. Végy egy minőségi fotós alkalmazást, s fotózz. Nem baj, ha nem sikerül tökéletesre, csak legyen hangulata, amit csak fokozhatsz a program kínálta filterekkel. Aztán töltheted, ahová csak akarod. Zseniálisan egyszerű! S hogy ebben mi az üzlet? Elárulom. Akit megfog az ezzel való bíbelődés, hamar rájön, hogy kevés az alapfilter. A VSCO raktárában rengeteg további fotós trükk lapul, s ha kell belőle, akkor némi pénzért cserébe, Tiéd lehet.

A VSCO-nak természetesen van saját közössége is, ahol meg lehet osztani a képeket, s új intuíciókat lehet beszerezni. Szerencsére az eredeti, ingyenes programot legyártották Androidra is, így további lelkes felhasználók és vásárlók csatlakozhattak a nagy VSCO közösséghez.

Szóval, aki egy picivel többet foglalkozik mobilfotózással, s egy morzsányit hangulatosabb, „filmesebb” képeket szeretne, az nyugodtan töltse le telefonjára. Nem bánja meg. Alapból kap egy 100-as filtercsomagot, melyben Kodak és Fuji alapeffektek lapulnak. Kezdetben ezek is tökéletesen kielégítőek, mert alkalmazásuk során nem zúzzák szét az eredeti képet, hanem visszahozzák a fotózás igazi, eredeti szellemiségét, ahol egy érzés, egy hangulat pillanatának megragadása volt a cél.

 

Az almás, vagyis iOS telefonokra itt tölthető.

A kicsi, zöld robotos, vagyis Androidos masinákra pedig itt.

VSCO