A kis Florence rettegett a vihartól. Az égzengést -hitte- rémisztő óriások keltik, ahogy félelmetes táncukat járják. A villámokba pedig tűzördögöket képzelt, s annyira úrrá lett rajta a rettegés, hogy csak édesanyja tudta megnyugtatni. Ellen ilyenkor kislánya homlokához szorította az arcát, s miközben a haját simogatta, örömmel hallgatta kislánya nyugodttá váló lélegzését.

A kis Florence nem érte meg a tizenegyedik életévét. Sárgaláz vitte el, s édesanyja kérésére különleges síremléket kapott. A nevét jelző sírkő alá egy aprócska szobát építettek, s ott helyezték el a kislány koporsóját, melyre az arcánál üveggel védett ablakot nyitottak. A szobácskához lépcső vezetett le, s azt csapóajtó fedte.

Amikor vihar tört ki, Ellen a sírhoz sietett, lement a lépcsőn és a koporsó fölé hajolt. Arcát a hideg üveghez nyomta, s addig maradt úgy, míg a vihar csendes esővé nem szelídült.

Aztán egy napon örökre ott maradt. A szobácskát később betonfallal zárták el, de aki arra jár, még lemehet azon az ezerszer koptatott néhány lépcsőfokon, s odalent eltűnődhet az igazi anyai szeretet erején.

Florence Irene Ford

Florence Irene Ford (1861.09.03.-1871.10.30.) - Natchez City Cemetery, Adams County, Mississippi, USA