Az emlékmű alapgondolata Doane Robinson történésztől származott. Célja az volt, hogy megalkossák az amerikai demokrácia szent helyét. Az amerikai demokrácia leírásába most nem mennék bele, lehet, eztán nem lennék túl népszerű. A szent hely pedig a fehérek nélkül is ott volt már, hiszen az őslakos indiánok a jenkik megjelenése előtt néhány száz éve szakrális helynek tekintették a Dél-Dakota államban található Fekete hegyet.

A szoborcsoport tervezésével és kivitelezésével egy dán származású szobrászt, bizonyos John Gutzon Borglum-ot bízták meg, aki már bizonyította művészi és szellemi elhivatottságát. Speciel a Ku-Klux-Klan egyik oszlopos tagja volt - de ez egy másik történet. Híres vadnyugati hősök lettek volna bemutatva az eredeti elképzelésben, de a szobrász azt mondta, hogy ez hülyeség, inkább nagyobb személyiségek szerepeljenek ebben a monumentális alkotásban, ha már ennyi pénzt és energiát beletesznek. A megbízók azt mondták, oké. Így lett kiválasztva az a négy amerikai elnök. Hogy miért pont Ők, arra sok válasz van, a legegyszerűbb az, hogy mert csak.

A terv szerint deréktól fölfelé faragták volna ki a sziklából Washington, Jefferson, Roosevelt és Lincoln elnököket, de közben kifogyott a kasszából a dollár, így csak az arcok maradtak.

A munkálatok 1927 októberében kezdődtek, s nagy segítségükre volt Alfred Nobel találmánya a dinamit. Majdnem 460 ezer tonnányi sziklát bontottak le az 1745 méter magas hegyről, mire a fejek kialakítása elkezdődhetett, melyekhez naponta 400 kézi fúrót használt a csaknem 500 főből álló brigád. Egyenként faragták a 18 méter magas elnöki főket, először Washington feje készült el 1930-ban, majd következett Jefferson (1936), Lincoln (1937), majd a művész belefogott Roosevelt kifaragásába, de közben átlépett az örök vadászmezőkre, ezért a munkát fia vette át. 1941 októberére a pénzügyi források végképp kiapadtak, ezért 31-én úgy döntöttek, hogy a 14 éven keresztül tartó, több, mint egy millió dolláros projekt úgy jó, ahogy van. S lám, így is maradt, befejezetlenül.

 

Azóta is évente több millió amerikai turista keresi fel a helyet, mert ez is része a történelmi múlttal nem rendelkező amerikai nép eszmei kapaszkodóinak. Kicsit sokba került, nincs is teljesen készen, de az övék, hát nézegessék.