A történet alapjában véve 1976-ban kezdődik. Országonként különböző időpontokban, de kezdtek megemlékezni azokról az emberekről, akik különböző okok miatt valamilyen fogyatékkal élnek. Valójában a Rokkantak Napja volt az ünnep elnevezése, aminek egyre inkább kialakultak a negatív áthallásai, s ráadásul nem is fedte le teljesen az érintettek különféle csoportjait.

Közbevetve:Amikor én még kissrác voltam, Édesanyám azt tanította, hogy ha fogyatékos embert látok, akkor ne kezdjem el látványosan sajnálni, mert épp arra nincs semmi szükségük. Inkább -ha módomban áll- tudakoljam meg, miként segíthetek.

Az ENSZ viszonylag hamar felfigyelt a szerzett, avagy vele született fogyatékosság problémáira, s összegyűjtötte a leglényegesebb információkat, az égetően fontos problémákat. Igyekezett egy központi programot kidolgozni, mely 1981 után fordult komolyabb szakaszba. Végül 1992-ben úgy határoztak, hogy az addig szeptember 18-án ünnepelt Rokkantak Napját eltörlik, s helyette december harmadikát nevezik ki a Fogyatékkal Élő Emberek Világnapjának.

1998-tól minden évben kitűztek egy célt, vagy kiemeltek egy alapproblémát, melynek megoldására külön projekteket hirdettek. Az idei téma leginkább a fogyatékos emberek elfogadására koncentrál, s felhívja a figyelmet arra, hogy a fogyatékkal élők is élhetnek teljes életet, ha erre az adott ország és társadalom elég nyitottnak mutatkozik.


Szép gondolat. Kár, hogy idehaza ez is, ahogy a legtöbb efféle nemes idea, csak ábránd marad. Mert egy olyan világban, ahol a hamis rokikártyával parkoló luxus BMW-k, Audik, Mercédeszek és Hummer terepjárók tulajdonosait nem sújtja olyan büntetés, amitől egy életre elmegy a kedvük a kártya jogtalan használatától, s mindebben komolynak mondott politikusok és prominens udvartartásuk is érintett, addig igazából nincs is miről beszélni. Most kicsit sarkítottam, de a lényeg benne van. Gyakorta még a kötelező rámpákat sem építik meg a közintézményekhez és hivatalokhoz, hogy a kerekesszékesek képesek legyenek ügyeiket egyedül intézni. Pedig -úgy tudom- erre mindegyik, mondom: mindegyik kormányunk jelentős anyagi támogatást kapott az UNIO-tól. Volt valaha egy remek projekt, egy magyar fejlesztés, melyből világhíresek lehettünk volna. Ez a Kenguru autó volt, ami éppen a kerekesszékbe kényszerült embereknek segíthetett volna. Itthon ott tettek keresztbe a projektnek, ahol tudtak. A fejlesztő, így fogta magát és az egészet elvitte az USA-ba, ahol Austinban gyártani kezdték a járgányt, s remélem, Kissároslaki István már multimilliomos lett, hiszen ott egy ilyen ötletet a volt amerikai elnökön (Barack Obama) kívül még a társadalombiztosítás is támogat.